Szalma Ida Júlia a nevem, művésznevem: Sz. Szabó Júlia Kolozsváron születtem, Budapesten élek és alkotok. Művészeti pályám a kilencvenes években indult, miközben különböző kreatív területeken dolgoztam. Ezek a tapasztalatok — a vizuális rendszerek, a szerkesztés, a nyelv és a struktúrák világa — mind hozzájárultak ahhoz a rétegzett gondolkodáshoz, amely ma is meghatározza a képi nyelvemet. Alkotói szemléletem gyökere a kollázs. Pályám elején a töredékekből építkező kompozíciók, a fragmentumok egymás mellé rendelése és a véletlen struktúrák feszültsége formálta meg vizuális világomat. Később a festészet felé fordultam, de a kollázs szemlélete végig jelen maradt — mint egy belső szervezőelv, amely meghatározza a képeim ritmusát és rétegzettségét. Az elmúlt években újra visszatértem ehhez a technikához, immár egy átalakított, kortárs megközelítésben, amely párhuzamosan létezik a festészeti gyakorlatommal. Közel áll hozzám az a gondolat, hogy semmi sem teljesen új: minden valaminek a másolata, mégis mindenkinél másként áll össze a végeredmény. Ez a belső törvényszerűség hatja át a kollázs és a festészet kettősét is — ugyanazok az elemek minden képen másként rendeződnek el, a személyes emlékezet és a belső világ szerint. Az elmúlt években több egyéni kiállításon mutattam be munkáimat, és számos hazai és külföldi csoportos tárlaton is szerepeltem. Ezek a szakmai találkozások fontos állomásai annak a vizuális útnak, amelyet a kollázs és a festészet párhuzamos jelenlétében járok. Munkáim középpontjában a női tapasztalat, a belső terek emlékezete és a személyes történetek vizuális lenyomatai állnak. Festészeti gyakorlatomban az akril–olaj rétegzés, az áttűnések és az aranyfüst használata teremt átjárást a látható és a rejtett között. A felületek egymásra épülése számomra nemcsak technikai folyamat, hanem gondolati szerkezet is: a múlt és jelen, a valóság és a belső tér egymásba csúszó lenyomata. Munkáim atmoszférája csendes, szemlélődő jelenlétet kíván. A képek nem lezárt történetek, hanem nyitott terek, ahol a személyes és a kollektív emlékezet találkozhat — és ahol a néző saját belső világán keresztül válik részesévé a műnek.